Ma a kórházban:

kiderült, h Ricsi (akinek a térdét műtötték a héten, mert szétment neki, mert olyan a térde, mint egy 50 évesnek pedig ő csak huszonvalamennyi, mert 15 évig "betonsportolt", amit még pénteken tudtam meg és nem tudtam, h mi a fene az és amiről ma kiderült, h sima kosárlabda) igazából nem is Ricsi, hanem Henrik, csak papa nem tudta megjegyezni. Így hát mi napok óta szépen ricsizzük és ő meg szépen tűri, reagál, kedvesen mosolyog az idióta családra, aki néha átszalad a diliosztályról és random neveken szólítja a szegény betegeket.

Sok dolog történik mostanában. Nem mondom, h túl sok, de azért elég sok.
Két írásbelin túlvagyok, kisebb-nagyobb sikerrel, inkább kisebbel, holnap van a harmadik, ma fogok még rá tanulni, de szeretnék bemenni a kórházba is, mert tegnap nem voltam.
Tesóm faszán leszóbelizett magyarból, ezt is letudtuk, én meg közben a személyiség-kudarc fényében úgy döntöttem, h elmegyek Soundra 10-én, mert hátha jó lesz. Pénzem meg csak lesz rá vhogy.

Holnap gondoljatok rám.

A torkom már igazán kezd jobban lenni, lassan 4 hete szedem a gyógyszert és tényleg jobb, az utóbbi másfél hétben nem fulladtam be egyszer sem (lekopog). A műtét még mindig lóg a levegőben, harcolnak értem a nagyon törődő orvosok, és van vmi irónia abban, hogy mindenki meg akar menteni és mindenki váltig állítja, hogy a másik megoldástól rövidebb avagy hosszabb időn belül, de meghalok. Mindenki jót akar. Ezért nem tudsz választani.

Két hete a fejlődés műhelyt is leadtam, ennek nagyon örülök, az már más kérdés, hogy értékelés még nem kaptam rá. Az meg megint egy óriási másik, hogy hogy fogok lezáróvizsgázni.

Nade a lényeg, hogy múlt héten kétszer is sikeresen berúgtam anélkül, hogy hányingerem lett volna/hánytam volna. Ezt én igen nagy teljesítményként fogom fel, jól is éreztem magam mindkétszer, nemhiába. Terveim között szerepel ezen a héten is kétszer berúgni, de nem lesz rá pénzem, ezért csak egyszer fogok, tesóm úgyis jön fel, ideje, hogy egyszer ő vigyen haza egy buliból.

És igazából most azt szeretném, hogy 0 forintért induljunk el valami messzi távoli helyre és ott nézelődjünk és sétáljunk és mászkáljunk, aztán 2 nap múlva, ígérem visszajövök és folytatom tovább az emlékezetelméleteket meg a modulokat meg a többit.

Pénteken pedig nagy nap lesz!

(nem túl nagy) örömmel jelentem be, hogy igen, még mindig beteg vagyok, nem hatott az achilles-gyógyszer. ez szerény véleményem szerint betudható annak, hogy nem-az-a-betegségem-amire-az-való. erről a gyógyszer igazán nem tehet.

Képzeljétek, olyan betegségre szedtem 500mg-os antibiotikumot, amim nincs is (Y) Helyette viszont van másik, sokkal, de sokkal menőbb, amin az említett gyógyszer az orvos állítása szerint -idézem- vagy javít vagy ront. Köszönöm szépen, ezért aztán teljesen fölösleges volt annyit szenvednie az egyetemen. Úgyhogy most megnézzük, hogy az említett gyógyszer vmi csoda folytán segített-e az igazi bajomon és nem azon, amire felírták, mert ugyebár nekem az nincs (egyelőre).(Egyenlőre a sorozatgyilkos darabol fel, miután megkínzott.)

Így hát most megint csak ott vagyunk, hogy diagnózis nélkül, de tömérdek gyógyszerrel nézek boldogan szembe a műhelymunka-szakdolgozat-vizsgázás-diplomázás 2 hónapjával. Ja és még örüljek, hogy nem fulladok meg álmomban és képes vagyok beszélni, még ha nem is úgy, ahogy a normális emberek szoktak.

"Nem akarsz enni egy kis uborkát, hogy ne csak azért vágjam fel, mert a szememre akarok pakolást tenni???" (tesóm)

u.i.: ez a 100. bejegyzésem

Most éppen abban a bizonyos "mindennel el vagyok maradva és semmivel sem leszek időben készen, miért vagyok mindig olyan idióta, hogy a legutolsó pillanat utánig halogatok mindent, ami fontos???" fázisban vagyok. Nem bírok aludni (amint azt az idő is mutatja), pedig már a gyomrom is fáj, annyira kellene. Megpusztulok egyszerűen magamtól.

u.i.: soha nem hittem volna, de ezen a héten bánom, hogy nincs myvip-em (ez a hét végére remélem, el is fog múlni)

Tegnap este (vagyis ma hajnalban) szokásom szerint beállítottam a dvdlejátszót, h kapcsoljon ki, mert reményeim szerint, el fogok rajta aludni. Namármost a napokban sajnos akadályba ütközöm ezen a téren, mivel a tévétávim beadta az unalmast múlt héten. Ez azt jelenti, hogy a tévét nem tudom beállítani, h kapcsoljon ki, ami viszont kurvaszar, mert ha a dvd kikapcsol, marad a tv, ami sípol hajnalban illetve felébreszt idő előtt reggel. Így a nagy nagy dilemmában éjszaka azon töprengtem (mert ugye nincs jobb dolgom), hogy kellene csinálni egy olyan csatornát, ami erre az "elromlott a távim és éjjel nem tudom beállítani" ügy végére pontot tenne, ugyanis nem lenne rajta soha műsor, csak HANGMENTES feketeség. Mondjuk ez még nem oldja meg azt, h egész éjjel megy az áram, úgyhogy még úgy érzem, dolgoznom kell az ügyön.

És nyugi, tisztában vagyok vele, hogy ha el tudnék aludni csöndben, nem is lenne probléma.

Én mindig nagyon neheztelek az olyan emberekre (általában férfiakra), akik ha komoly egészségügyi problémájuk van, inkább nem foglalkoznak vele, mert annyira be vannak szarva a kimenetel lehetőségeitől illetve magától az orvosi vizsgálattól, beavatkozástól. Ha ilyennel találkoztam, mindig megreguláztam az illetőt jó barát, barátnő, lánygyermek módjára, hogy márpedig ha ezzel nem foglalkozol, akkor mivel? Mi lehet annál fontosabb, mint hogy tudd, mi bajod van és hogy kezeltesd, ha van.

Most saját tapasztalatból mondhatom, hogy ebből kizárólag csak baj származhat. Életem egyik legszarabb éjszakáján vagyok túl a makacsságom miatt és kitudja, mi lenne velem, ha nem lenne egy anyukám és egy párom, akik megtették értem, amit kellett. Ha ők nincsenek, lehet nem is foglalkoztam volna az egésszel és inkább szenvedek egy nappal tovább (gondoltam én!) és nem kínzom magam az orvoshoz járással.

Szóval menjetek orvoshoz, ha van bajotok, ha nincs! :)

Kedden "valami" történhetett, mert azóta nagyon nem vagyok formában.